ARCHALTFOTOKONZERV
Szentmártoni
Szabó Géza: “Tükör
által homályosan” Petőfi
dagerrotip arcképe
Flesch Bálint: Kísérlet a Petőfi
dagerotip szerzőjének megállapitására
dagerotip lemezek adatainak számitógépes
értékelése segitségével
Hozzászólás az oldal
témájához a Fórumban
Megjelent:
Escher Károly:
Riportfényképezés című
könyvében
(Műszaki Könyvkiadó, 1959. A szövegezésben a szerző
munkatársa Papp Antal
volt.)
FÜGGELÉK
A Petőfi-daguerrotípia
Ez a történet., amelyet most elmondok, nem régi,
mindössze néhány éves. De ide iktatom, mert
jól illusztrálja, hogy a fotoriporter
pályáján milyen különös
események adódnak, mennyire sokoldalúan kell
magát képeznie.
Az eddigi esetek jórészt arról szóltak,
hogyan kellett alkalmazkodnia a fotoriporternek a
körülményekhez a riport érdekében,
mennyire másodpercek alatt kell döntenie néha igen
fontos dolgokban. Ez a mostani meg azt mondja el, hogy néha
száz év után is a fotoriporternek kell
beavatkozni. hogy valamit helyrehozzon, amit mások - s az idő -
elrontottak.
Az 1948-as év, a szabadságharc és a nagy
március 15 centenáriuma fokozottan előtérbe
állította a kérdést : milyen is volt
hát valójában, hitelesen Petőfi Sándor. Sok
Petőfi-ábrázolást ismerünk, korabeli jeles
művészek festményeit, de ezek annyira eltérők, sőt
ellentmondóak, hogy nem tudunk belőlük pontos képet
formálni a legnagyobb magyar költő arcáról.
Voltak feljegyzéseink, amelyek arról szóltak, hogy
1847-ben Petőfi, menyasszonyának szánt
jegyajándékul, fényképet
készíttetett magáról. E
régi-régi daguerrotípia azonban
kézen-közön úgy elkallódott az idők
folyamán, hogy nyomát se találták a
kutatók. A kép valamikor Petőfi Sándor
fiának, Zoltánnak birtokában volt, de az ő
halála után nyoma veszett. 1870-ből ismeretes egy
levéltöredék, amely erről a valamikori képről
szól : ". . . itt küldöm neked Petőfi
fényképét. Már nagyon rossz
állapotban van, ha fel akarjátok használni,
úgy azt gyorsan tegyétek, mert napról napra
romlik, halványodik" Hogy kinek szólt a
levél, kinek küldték a képet? - azt nem
tudjuk.
A centenárium évében a Nemzeti Múzeum egy
fiatal irodalomtörténésze, Rózsa György
kimutatta, hogy az említett levél a
Beliczay-család birtokában volt, tehát feltehető,
hogy ők tudnak valamit a képről is. Valóban,
család egyik idős tagjának úgy rémlett,
hogy még a nagyapja beszélt valamit erről a
képről. Nagy keresés indult meg, padlást,
pincét, régi ládákat, minden
átkutattak, s elő is került egy 7X10 cm
nagyságú daguerrotípia, kicsiny
ezüstlapocska, összetört üveglap alatt. De milyen
állapotban ! Csupa por piszok, penész,
üvegtörmelék. A képet alkotó
ezüstfelület feketére oxidálódott,
úgyhogy első pillanatban igazán csak annyi
látszott : daguerrotípiát találtak, de hogy
mit ábrázol, azt senki sem tudja.
A Múzeumban felületesen megtisztították a
képet (szerencsére a tönkrement
ezüstréteghez nem nyúltak), s ekkor előtűntek
némi kép-nyomok; egy kis rész az egyik szem
körül, s a magyaros nyakkendő egy csücske. A lapok
megírták az esetet, a Múzeumban
lajstromozták a képet, s elrakták. Sokáig
nem történt semmi. Petőfi képe - ha ugyan az volt -
romlott, oxidálódott tovább.
A kérdés nem hagyott nyugton. Végre
találtunk egy hiteles Petőfi képet, s nem
megyünk vele semmire. A költő arca épp olyan
ismeretlen, mint azelőtt. Ebbe nem lehet belenyugodni. Így
tüstönködtünk egy művészeti szakértő
újságíró barátommal.
Elmentünk a Nemzeti Múzeumba, onnan a Petőfi
Múzeumba utasítottak, ott van a kép. Ott is volt.
Hanem nem olyan egyszerű dolog az ilyesmihez hozzányúlni.
Ahhoz engedély kell, felsőbb helyről. És mi lesz, ha nem
sikerül a kísérlet ? Ha még jobban
tönkremegy a kép ? Mi lesz ? Hát mit
veszthetünk? Képünk így sincs, csak egy
feltételezésünk. Ha azonban sikerül -
hát az szenzáció.
Végül is megállapodtunk, hogy adnak egy
hasonlóan rossz állapotban levő másik
daguerrotípiát, próbálkozzam először
azzal. Hazavittem az apró, 2 X 3 cm méretű
ezüstlapocskát, s munkába fogtam.
A szakirodalom alig beszél ezekről a kérdésekről.
Belenyugszunk, hogy a régi képek tönkremennek s
kész. Utánagondoltam a daguerrotípia
készítési módjainak,
áttanulmányoztam a vegyi eljárásokat, s
elkészítettem a haditervet. Bezzeg jól jött
most a régi-régi fotogyakorlat, az ifjúkori
kísérletezések, amelyek során a
legprimitívebb módszerekkel
készítettük fényérzékeny
papírjainkat, felszerelésünket! Semmi tudás,
tanulmány nem vész kárba, egyszer megjön a
haszna.
Több lehetőség kínálkozott., én a
ciános eljárást választottam.
Abszolút alkoholban leoldottam a képről az idők
során rárakódott szennyet,
zsírréteget, az évtizedek alatt
képződött fátyolt. Utána desztillált
vízben lemostam a képet, s 1%-os
ciánkáli-oldatba tettem. Közben
állandóan figyeltem, hogy tűnik elő a kép. Előbb
sejtelmesen, majd határozottan kibontakozott előttem - Kossuth
Lajos egyik ismeretlen fényképe. Azt a
megfigyelést tettem, hogy a ciános fürdővel
csínján kell bánni, mert a hosszas
fürösztés nem tesz jót a képnek. Egy idő
után gyöngülni kezdtek a. vonások, tehát
gyorsan desztillált vízbe helyeztem, lemostam a
képet. Kb. 5 perc a ciános kezelés
optimális ideje.
Nagy volt az öröm, megbízóim gratuláltak
a sikeres munkához - de a Petőfi-képet még mindig
nem kaptam kézhez. Mert hát . . . a hivatal dolgozni
akar, meg aztán ki tudja, milyen tartós az ilyen
regenerált kép", hátha még jobban
tönkremegy utána stb., stb. Próbáltam
érvelni, hogy hát mégis csak az a fontos, hogy a
hiteles Petőfi-portré egyszer előkerüljön, akkor
már jó film- vagy üvegnegatívot
készíthetünk róla, s véglegesen a
miénk marad a kép, még ha a daguerrotípia
tönkremegy is. Hiába. Az lett a vége, hogy
várjunk. Hát vártunk.
Eltelt
fél év, a Kossuth-kép nem változott.
Vártunk tovább. Telt múlt az idő, két
évnél is több az első kísérlet
óta, de az engedély csak késett. Magam is
megúntam a huzavonát, nem törődtem többé
a kérdéssel.
Végül 1957 elején egy tudós barátom,
aki éppen Petőfi-tanulmányon dolgozott, erélyes
lépésre szánta el magát, Mégiscsak
hallatlan, hogy ilyen lényeges kérdésben az
adminisztráción múljon a siker!
Dúlt-fúlt, elrohant. Hogy csinálta, hogy nem, nem
tudom, elég az hozzá, hogy pár nap múlva
kezemben volt a megbízás a
Petőfi-daguerrotípiával együtt. Pontosan
megismételtem a Kossuth-képnél bevált
eljárást, most már gondosan ügyelve a
ciánfürdő időzítésére. S a
kísérlet sikerült : előttünk állt Petőfi
Sándor egyetlen hiteles fényképe, amelyet minden
retus-beavatkozás nélkül, kizárólag
vegyi úton hoztam vissza a megsemmisülésből. A
drága ereklyét ma is őrzi a Petőfi Múzeum.
Kifogástalan állapotban van, megnézheti
bárki.
A hiteles Petőfi-portré birtokában egészen
nyilvánvaló a daguerrotípiáról
régebben készített és sokszorosított
felvételek erősen eltorzították a költő
arcát. 1870 körül Klösz György
készített egy felvételt az akkor már nagyon
rossz állapotban levő ezüstlemezről. Sajnos, durva
retus-beavatkozásra volt szükség, Klösz
önkényesen teljesen átrajzolta a
fényképet. Így aztán értizedeken
át egy hamisított - jó szándékkal
ugyan, de azért mégis hamisított -
Petőfi-fénykép forgott közkézen számos
reprodukcióban, mint hiteles" portré.
Az új, valóban hiteles ábrázolat
meglehetősen eltér a korábbi képektől, s az ezek
alapján készült szobroktól. A legelső, ami
szembetűnik rajta : a költő szemei. Ezek a csodálatos,
lángoló, világító szemek, amelyekről
annyi kortárs írt lenyűgözve és
megbűvölten. S a finom, pelyhedző kis bajusz, a franciás
szakáll, a boltozatos homlok, mindez szépen előtűnik a
kis ezüst lapon.
Szeretettel és meghatottan zárom ide,
befejezésül ezt a képet. Nem az én
felvételem ugyan, hanem ismeretlen pesti
fényíró munkája - de azért egy
kissé az én gyermekem is, hiszen a
megsemmisülésből hoztam vissza.
( Az illusztráció Escher Károly retusált
reprodukciója a beavatkozás utáni
állapotról.)
Megjegyzés:
Escher Károly és kortársai nem tudhattak a
módszer károsító
hatásáról. Az ezt bizonyító
tudományos vizsgálatok az 1980-as években, vagyis
jóval később történtek. Escher korában
ez nem is lett volna lehetséges például mert a
pásztázó elektronmikroszkóp még nem
létezett...
Lásd még:
Escher
Károly: Petőfi igazi arca (Foto, 1956.)
http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/escher_petofi.html
Utolsó
módosítás:2006.02.17.
