ARCHALTFOTOKONZERV

Korai magyar nyelvű fototechnikai szakszövegek 



Fehér Ipoly (1842 - 1909)  „ A fényképészet" Vasárnapi Újság, 1865. 10. sz. 113-114. p. 11. sz. 124-126


A fényképészet.
(Photographia).

Századunk méltán számithatja büszkeségei közé a fényképészet terén tett találmányait, annál is inkább, minthogy egészen uj utat kellé e téren törnie, s a pálya, mely a kitüzött czélhoz vezethetett, telve volt áttörhetlennek látszó göröngyökkel ugy annyira, hogy csupán a zászlóvivők ernyedetlen buzgalmának köszönhető azon szép és hálás eredmény, melyet a közel mult nehány évtized gyümölcsözött. — A kutató emberi ész fényes diadalát fönnen hirdeti azon közelismerés és sok oldalú méltánylás, melyet a fényképészet szebbnél szebb termékei a közönség minden rétegében kivívtak. — Csak alig nehány évtizeddel ezelőtt csupán tehetősbjeink valának képesek szeretteik, jó barátaik avagy elhunyt jeles őseik arczképeit megszerezni, s maguknak ezekből érdekes arczképgyüjteményt szerkeszteni: mig napjainkban megtehetik ezt azok is, kik a szükségesen felül fényüzési czikkekre csak jelentéktelen összeget fordithatnak; sőt épen nem alaptalan azon remény, hogy nehány év mulva alig fogunk szegényebb sorsú családot is találhatni, mely legalább egy vagy két becses arczképet ne őrizne tiszteletteljesen ; szóval a fényképészet napról napra nagyobb kiterjedésnek örvend, s e tova terjedését elősegiti főleg azon körülmény, hogy az ugyszolván a közérdekeltség, s ezzel kapcsolatban a napi közbeszéd tárgyává lőn.

Nem lehet tehát érdektelen ezen annyira fölkarolt tárgyról egyet mást közelebbről hallani. Lássuk mindenek előtt a fényképészet elméletének kifejlődését, annak különféle módosításait, s végre jelen állását.

I.
A sötét kamara (Camera obscura.)
Ha egy, — közönségesen gyujtó — vagy nagyitóüvegnek (tudományos néven „kétszer domboru"- nak) nevezett lencsét világos ablak felé tartunk, és a lencse háta mögé valami fehér lapot p. o. kemény papirt tartván, ezt a lencséhez majd közelebb, majd attól messzebb viszszük: fogunk bizonyos távolságot találni, melyben a fehér lapon  az ablaknak élesen rajzolt képe tünik elő. E kép még élénkebb lesz, ha a fehér hátfalnak azon részét, melyet a kép elfoglal, valami fekete ernyővel elárnyékoljuk ; nagyságát illetőleg pedig, az a lencse domborodásához képest nagyobbodik vagy kieebbedik. Az igy nyert tünékeny képen valami szembeötlő sajátságot veszünk észre megvan t. az egész forditva ; p. o. az ablakban virágedény volt, azt a képen fönn látjuk, ugy hogy a benne levö virág lefelé áll, a mi viszont az erededetiben fönn van azt a képen lenn, nem különben a mi jobb  felül van, azt bal felül fogjuk látni, s viszont. Ezen megfordítás okának magyarázata kissé hosszassá tenné jelen ismertetésünket, azért elég legyen most a tényt csak megemliteni, melynek

igaz voltáról az emlitett egyszerü kisérlet által kiki könnyen meggyőződhetik. Igy tehát kaptunk egy képet, melyet minthogy a fény (világosság) hoz létre, joggal nevezhetünk fényképnek, s mely annál élénkebb és szebb leend, minél jobban elzárjuk az oldalvilágitást. E végre készitettek a kutató természet búvárok a fény behatása ellen teljesen megvédett kisebb vagy nagyobb térméjü szekrényt, melynek egyik falába üveg-lencsét illesztettek, ugy hogy az előtte levő tárgyak képeit a szekrénynek átel  lenes oldalfalára vesse, mely képeket, hogy láthatókká tegyék, a fölfogó oldalt homályos uveg- ből avagy viaszos papirbol készitettek, ezek t. i. nem átlátszók, hanem csak áttetszők, s igy  a képet fölfogják és kivülről nézve láthatóvá teszik.Az igy elkészített szekrényt sötét kamrának (camera obscura) nevezzük, melyet Porta nevü természettudós talált fel


Nápolyban 1650-ben Porta készüléke kétségkivül még nagyon tökéletlen volt, de azért magában foglalta az alap elméletét, melyre az utókor czélszerü javitásait épitve, jelenleg már oly tökélylyel készitett sötét kamrákat vagyunk képesek fölmutatni, melyek mind tudományos, mind gyakorlati igényeinket teljesen kielégitik. Egy ily ujabb szerkezetű sötét kamra látható az ide mellékelt rajzon is.
Főalkatrészei: 1) A szekrény, mely a készítendő kép nagysága és a leveendő tárgy távolsága szerint kisebb vagy nigyobb termére vehető. Minél közelebb van u. i. a leveendő tárgy, annál nagyobb leend a kép, s ezzel kapcsolatban a szekrény beltérméje is, és viszont. A szekrény belseje, hogy minden világosságtól megvédessék, feketére van festve. 2) A szekrény hátulján van alkalmazva D. homályos üveglap, mely mint tudjuk, a képet felfogja. D lapot ki is lehet venni keretestől, s helyébe más keretet tolni, mely a világosság iránt érzékeny lapot tartalmazza. Rajzunkban a szekrény egyik oldalfala hiányozni látszik, mi azonban csak azért történt, hogy igy mintegy beláthassunk a sötét kamra belsejébe. 3) Az üveglencse, mely B rézcsőbe van foglalva; B cső a lencsével együtt ismét C rézcsőben, mint valami tokhan d csavar segélyével idestova mozgatható, oly módon, mint ezt a távcsőveknél látjuk. A lencse ki- és betolhatása arra való, hogy a leveendő tárgy képét D homályos üveglapon élesen rajzolva kapjuk meg. Ha a képet D lapon csakugyan lehető legélesebben megkaptam, akkor azt mondom, hogy a tárgy ,,be van igazítva." Azon pont, vagy itt azon egész lap (D), melyben a lencse az előtte levő tárgynak tiszta és éles képét adja, neveztetik a lencse gyúpontjának (focus), mivel ha a lencsét a napnak fordítjuk, akkor ez lesz azon bely, melyen képes a lencse gyujtani. Ezen részekből áll a szoros ártelemben vett sötét kamra, mely háromlábu állványon nyugszik, hogy ennek segélyével a gépet bárhol szilárdul felállíthassuk. Az emlitett alkatrészeken kivül szoktak még a fényképészeti gépeken különféle mellékességek lenni, melyek azonban nagyobb részt a kényelem és izlésteljes kiállitás körébe tartoznak, azért ezek f ölemlitésével nem, is akarjuk az olvasó figyelmét terhelni. Lássuk inkább a sötét kamra alkalmazását. Kezdetben az egész készületnek használata abban állt, hogy a homályos üvegre vetett arczvagy tájképet valami ügyes rajzoló, mint másolatot papirra lerajzolá, vagy ha a homályos üveg helyett finom papir alkalmaztatott, ugy az ezen látszó tünékeny képet irón segélyével a papiron állandóvá tévé. Annyi haszna tehát már volt a sötét kamrának, hogy az egy mintaképet adott, mely után természetesen könynyebb volt a kivánt képet elkésziteni; ámde a fáradság azért nem igen volt kisebb, azért is azon kezdtek gondolkodni a természet-búvárok, vajjon nem lehetne-e a tünékeny képet valami könnyebb módon állandóvá tenni ? S ime a kutató emberi észnek végre is sikerült a fényt annyira hatalmába ejteni, hogy annak segélyével képes a sötét kamrában lerajzolt kép másolatát egész hűségében előállítani. E találmány kétségkivül egyike a legelmésebbeknek, ámde a czél kivitele körüli érdem nem kizárólag a fénytané (Optica), hanem egyszersmind a vegytané, melylyel kölcsönös szövetségbe kellett lépnie, hogy a fölvett eszmét valósithassa.


114. old.
II.
Elsö lépés a fényképészei terén.

Az első tapasztalati alapokra fektetett kisérleteket e tárgyban Wedgewood és Davy hires angol természettudósok tevék, kik az ezüst sóknak azon ismert tulajdonát, melynélfogva a világosságnál megfeketülnek, arra akarák fölhasználni, hogy igy a sötét kamra tünékeny képét állandósítsák. Eme kisérlet mindenesetre igen helyes lépés volt a kitüzött czél felé, azonban sajnos, hogy az emlitett vegyészek itt is, mint minden kezdeményezésnél nehézségekre bukkanván, a jól kezdett ut kiegyenlítésétől visszarettentek. Áttevék ugyanis ily eljárás mellett a tünékeny képet ezüst só oldatával itatott papirra, minthogy ott, hová a lencse világos sugarakat vetett, p. o. az arczon, — az érzékenyitett papir csakugyan megfeketült, mig ellenben ott, hová sötét p. o. fekete ruháról jövő sugarak estek, a különben is fehér papir változatlan maradt: igen, de az igy létrejött kép egész ellentéte volt az eredetinek, minthogy a mi az eredetiben fehér volt, az itt fekete lett, és viszont, azonfölül ezen visszás kép is, melyet a fényképészetben nemlegesnek (negativ) nevezünk, csak addig volt látható, mig sötétben maradt; a mint azonban világosságra hozatott, a papir azon helyeken is megfeketüit, melyek a sötét kamrában változatlanok, vagyis fehérek maradtak; a világosságon tehát megfeketült az arcz is, kéz is, és igy a világos és sötét helyek közti szinkülönbség többé nem volt észrevehető, vagyis a kép ismét eltünt. E két bal körülmény annyira lehangolá a nevezett két természettudóst, hogy fölhagytak a reménynyel is, ily módon valaha czélt érhetni. — Ezen időtől fogva az emlitett fontos kérdés nyugodott, mig 183y-ben egyszerre azon hir kezdett terjedni miszerint bizonyos Daguerre nevü franczia a föladatot szerenesésen megfejtette. A dolog mibenléte tulajdonkép ez: Daguerre, már 1824- ben kezdé a fényképészet körüli tanulmányait; és e végre több rendű kisérletet is tőn. 1826-ban szövetkezett bizonyos Niepce nevü honfii ársavai, s most már kölcsönösen tették kísérleteiket. 1833- ban meghalt Niepce és igy az elkezdett mü bevégzése egyedül Daguerre maradt, ki tanulmányainak eredményét 1839-ben a közönség legnagyobb bámulatára csakugyan közzétette. A franczia kormány ezen elmés találmányt jutalmazandó, Daguerrének 6000 frankot, — nemkülönben az elhunyt Niepce iránti elismerését nyilvánítandó, fiának 4000 frankot utalványozott. Francziaország e nemes bőkezüsége által is eléggé bebizonyitotta, hogy a tudományok, és szépmüvészetek kifejlődését és föl virágzását szivén hordozza. Francziaország tehát nemes büszkeséggel adta át e szép találmányt, mint ajándékot az egész müvelt világnak, mit ez csakugyan nagy érdekeltséggel el is fogadott. De lássuk már Daguerre eljárását legalább főbb alapvonalaiban, mely annál kevésbbé leend érdektelen, minthogy még jelenleg is számos ily módon készitett fénykép kering a közönség között.

III.
Daguerre eljárása. (Daguerreo-typia.)

Daguerre fémlemezekre készité képeit; vett t. i. jól kisimított és egyik felén megezüstözött rézlapot, melynek ezüstös részét iblanyból (Jod) fejlesztett gőz fölé tartá. A finom gőz alakban fölszálló iblany vegyileg egyesült a rézlap ezüstjével, vele e.ziW-iblagot (argentum jodatum) képezett, mely a f ny behatása iránt nagyon érzékeny, miért is az egész műtétet sötétben, vagy gyenge gyertyafénynél avagy végre sárga üvegen át jövő világosságnál kellett végezni; a fény a sárga szinre ugyanis semmi vegyhatással sem bir. Az igy érzékenyitett lapot a világosságtól teljesen megvédetten keretestől bele tévé D lap helyett a sötét kamra hátulsó részébe, ugy hogy az érzékeny rézlap épen D homályos üveg helyét foglalta el. (Lásd a fentebbi ábrát). Ha már most az érzékenyitett lap előtt levő tolókat kihuzta, világos, hogy a lencse a leveendő tárgy képét az ezüst iblagréte -re vetette. Azon idő, mely alatt az érzékeny lap a fény behatásának ki van téve, a fényképészetben kitevési időnek vagy csak kitevésnek (expositio) neveztetik, s a világítás ereje, remkülönben a lap érzékenysége szerint változó (1 másodpercztől egész nehány perczig). A kitevési idő lefolyta után Daguerre a tolókával ismét elzárta utját a lencséről jövő sugaraknak,
s az érzékeny lapot keretestől bevitte

sötét dolgozó szobájába. A rézlapot megnézve, semmi változást nem lehetett rajta észrevenni, ámbár az ezüst iblagréteg vegyileg átalakulást szenvedett; azon helyeken ugyanis, melyekre világos sugarak estek, az ezüst az iblanytól fényhatás következtében elvált, mig ott, hová sötét sugarak jöttek, az ezüst-iblag egyesülve maradt; ámde ezen változás csupán vegytani, és szemeinkkel
észre nem vehető.
A kép tehát már rajta volt a lapon, csak hogy még nem lehetett látni, azért is az ilyen képet lappangónak szoktuk hivni; hogy pedig a kép látható legyen, a végből Daguerre a rézlap érzékeny felét higany (eleven kéneső) gőz fölé tartotta, s ime az előbb lappangó kép mostmár teljesen kivehetővé lett; oka pedig az, minthogy azon helyeken, melyeken az ezüst, társától, az iblanytól elvált (tehát a világos helyeken) az első (ezüst) a higanyt maga mellé vévé, s vele félig fénylő egyesületet (foncsort, milyen a tükrök hátulján látható) képezett; ott ellenben, hol az ezüstiblag a fény által szét nem bontatott, (tehát a sötét helyeken) a higany-gőz egészen hatástalan maradt. Most még ezen épen maradt ezüstíblagot kellett eltávolitani, hogy az alatta levő tiszta fénylő ezüst legyen ismét látható, ezt pedig Daguerre konyhasó oldatával eszközlé; ez ugyanis az ezüst-iblagot képes föloldani, mig az ezüsttel egyesült higanyt sértetlenül hagyja. S ezzel kész volt a kép, melyet most már ki lehetett a világosságra is vinni, a nélkül, hogy többé változást
szenvedett volna.
A mint az eddigiekből kitetszik, Daguerre képeit csupán a félig fénylő foncsor és az egészen tündöklő ezüst közti fénykülönbség képezi, mely különbség pedig épen nem nagy, s ez az oka, hogy képei nem igen erős kinyomatuak, vagy mint nevezni szoktuk, nem erősek; továbbá az ily módon készitett kép csak bizonyos irányból nézve látható, akkor t. i. ha a tündöklő ezüst fölület sötét tárgyról jövő sugarakat hajt a néző szemébe, s igy sötétnek látszik; mig a foncsort természetes fehér szinében látja a szemlélő. S ez mindenesetre nagy hiánya Daguerre képeinek; hozzájárul ehhez még az is, hogy a képek a lég behatása követKeztében mind inkább vesztenek élénkségökből, nemkülönben azon önmérgezési veszély, melylyel az iblany- és higany-gőzök fejlesztése jár, 8 ezen árnyoldalak elég okot szolgáltattak arra, hogy a vegyészek uj, előnyösebb mód föltalálásáról gondolkodjanak.
(Vége követk.)


 11. sz. 124-126

A f é n y k é p é s z e t .
(Photographia).
(Vége.)

IV.
Az ujabb fényképészet megalapitása.

Miután az első lendület már meg volt adva, s az ut, mely czélhoz vezethet, úgyszólván ki volt jelölve: épen nem hiányoztak kutató elmék, kik nem kiméivé semmi fáradságot, jól irányzott kisérleteik által iparkodtak a kérdéses tárgyat tökéletesebbé, 8 mellette egyszerűvé tenni. Ilyen volt többi között Talbot angol is, ki ugyanazon időben, mint Daguerre, tette közzé tanulmányait, de kiviteli módja elütött ez utóbbiétól. Talbot ugyanis Wedgewood és Davy útmutatása szerint,
papírra készité képeit.
Eljárása lényegileg ebben állt. Ö fehér papirt tett ezüstsók segélyével érzékenynyé, s ezt tette ki a sötét kamrába a fény behatásának, mi- nek következtében kapott is képet, ámde mint fönnebb Wedgewood és Davy-nál említettük nemlegest, melyet használni természetesen még nem lehetett, minthogy az eredeti tárgynak színei itt teljesen meg voltak fordítva, s így a képre ráismerni nem lehetett. De ez Talbotot nem zavarta meg, mint azt azonnal látni fogjuk. — Azt pedig, hogy a már kész nemleges kép a világosságra hozva, el ne tűnjék, ugy eszközlé, hogy azon helyekről, melyeken a sötét kamrában az érzékeny ezüst só változatlan maradt (p. o. a fekete ruha helyéről) ezt valami oldószer segélyével eltávolitá, s igy ezen helyek a világosságon sem feketülhettek meg, vagy is a világos és sötét helyek közti szinkülnnbség állandó maradt. De lássuk, miként tette Talbot a nemleges képet használhatóvá. Ugyanoly módon mint előbb, érzékenyített egy másik fehér papirt; de ezt már nem a sötét kamrába, hanem a kész nemleges kép alá tévé, s mindkettőt, üveglapok közé szoritva, kitette a szabad fényre. A világosság
most csak a nemleges képen át hathatott az érzé-


125. old.

keny alsó lapra, még pedig oly módon, hogy a hol a nemleges kép fehér volt, ott a fény gyorsan áthatván, az alsó lapot ugyanoly térimén megfeketitette; a nemleges kép fekete részein pedig ugyanannyi idő alatt nem volt képes áthatni, s igy az alatta levő lap azon helyeken fehér maradt. Ebből könnyű átlátni, miszerint ha a nemleges kép szinváltozatra nézve teljes ellentéte volt az eredetinek: ugy a most nyert kép (ellentéte lévén ez a nemlegesnek) az eredetivel egészen öszhangzó leend, vagyis a mi az eredetiben fehér volt, itt is fehér, a mi pedig fekete volt, itt is fekete leend. Az ilyen képet, mely az eredetivel szinrajzban megegyez, tevőlegesnek (positiv) szoktuk mondani. Talbot a fölös ezüst-sót a tevőleges képről szintén mint a nemlegesről oldószer segélyével távolitotta el; azt pedig, hogy a fény gyorsabban hasson át a nemleges képen, az által eszközlé, hogy az utóbbit viaszszal b^voná, s igy az egészet áttetszőbbé tette
A leirt eljárás valóban egyszerű, és csodálni lehet, hogy oly jeles vegyészek, mint Wedgewood és Davy kieresztek kezökből a fonalat, melynek végét elég szerencsésen megtalálták. Talbot volt az, ki az elejtett fonalat ujolag fölvette, s ennek útmutatása folytán megalapitá az ujabb fényképészet elméletét. Talbot tehát méltán nevezhető a jelenlegi fényképészet atyjának, 8 minthogy az átalános elnevezés helyett (photographia) az ő nevéről is szoktuk ezen szép találmányt elnevezni. (Talbotypia, vagyis szoros értelemben vett photographia). A mint láttuk, Talbot eljárásában mintegy sarkalatos pontot képez az, hogy ő két képet készit, t. i. nemlegest és tevőlegest; és már ebből is kivehető ezen uj mód előnye, mely abban áll, hogy egy nemleges képről akárhány tevőlegest készithetek; mig ellenben Daguerrénél minden egyes kiállítandó képért külön le kellett a leveendő személynek ülnie. De ezenkívül még más körülmények is ajánlják Talbot képeit. Igy lehet azokat bármely irányból látni; a hozzájok kivántató papir sokkal olcsóbb, mint Daguerre ezüstözött rézlapjai, s végre nem kell a veszedelmes iblany- és higanygőzökkel
dolgozni.
Ily ajánló körülmények mellett nem lehet csodálni, ha Talbot csaknem teljesen leszoritá Daguerrét a közfigyelem és érdekeltség teréről; nem lehet továbbá azt sem csodálni, hogy még a nevezett franczia fényképész módjának alig akart nevezetesebb tökélyesitője: addig az angol Talbot kezdeményezése igen is bő anyagot szolgáltatott a hírnevesebb szakértők további kutatásainak. — Lássuk tehát, miként emelkedett a fényképészet Talbot utmutatása folytán jelen szinvonalára.


V.
Javítások Talbot képein.

Ezeknél kétségkívül árnyoldalul tekinthető az, hogy a nemleges papirkép, ha mindjárt be van is viaszszal itatva, a fényt mégis csak nehezen bocsátja át, és csak hosszasabb idő múlva jő létre a tevőleges kép. Ezen segitendők, voltak többen, kik papir helyett üveglapot ajánlottak a nemleges képekhez; igen, de hogy az érzékenyitő sót az üveglapra egyenletesen rá lehessen hozni, a végre oly folyadékra volt szükség, melylyel az érzékenyitő sót vegyíteni lehet, s mely az üvegre öntve, ezen teljesen átlátszó, egyenletes hártyát képez. Ily közvetitőül a, tojás fehére ajánlkozott; a további műtét ugyanazonos volt, mint Talbotnál, de az igy nyert képek élességre nézve jóval meghaladák az előbbieket, s egyszersmind a tevőlegesek készítése sokkal hamarább ment, minthogy a fény az átlátszó üvegen és tojás-fehér hártyán át igen gyor- san hatott a tevőleges papirra.
De a tojás fehére sem felelt meg teljesen az idényeknek, minthogy az kissé nehezen száradt, azért is kiszoritá ezt az alkalmazásból egy gyorsabban száradó és igen finom hártyát képező folyadék, a kollodium, melylyel fényképészeink

125. old.

jelenleg is mind dolgoznak, s melyet azért ismertetni nem lenne fölösleges.
Ha közönséges gyapotot kénsav (Vitriol) és légsav (választóvíz) keverékben mintegy 5 perczig áztatunk, ezután jól kimosunk és gyenge melegnél megszántunk: kapunk oly gyapotot, mely a lőpor minden tulajdonával bír, (tűz hozzájöttével t. i. lobbot vet), melyet is azért lögyapotnak nevezünk. Az előbb közönyös gyapot most már azon sajátsággal bir, hogy kénégényben (äther, HofFmannische Tropfen) fölolvad, és sürü fehér folyadékot, sürü kollódiumot ad, melyet a fényképészek ismét kénégénynyel és alkohollal szoktak higitani. De az igy készített kollódiumot még nem lehet fényképészetre használni, minthogy még nem érzékeny; hogy azzá tegyük, iblanyos és büzenyes sókat kell benne föloldanunk és ekkor kapunk érzékeny kollódiumot, —(Jod-Brom-Collodium.) Az eddig emiitett módosítások csak a papirlapokat zárták ki a nemleges képek készitésénél a használatból. Történtek ezen felül a többi szereknél is ujabb időben czélszerü javitások, melyeknek azonban koronkinti elősorolását elhagyván, lássuk a fényképészet jelenlegi állását.


VI.
A fényképészeti műtétek jelenleg.
 
Ezek mindenek előtt két főrészre oszthatók;
 1) melyek a nemleges képeknél;
 2) melyek a tevőlegeseknél jőnek elő.

1) Nemleges kép.
Az itt előforduló munkálatok között első helyen áll a) az üveglap érzékenyítése. Veszünk mindenek előtt tiszta üveglapot, melyet minden lehető zsirosságtól jól megtisz- titva az érzékeny kollódiumból annyit öntünk rá, hogy annak egész fölületét ellepje; azután a a fölös kollódiumot egyik szélén lefolyatván, a lapot minegy 1/2 , perczig vízszintesen nyugalomban tartjuk mely idő alatt a kénégeny és alkohol elillan s az üveglapon finom kollódium-hártya képződik mely magában foglalja az iblanyos és büzenyes sót.
Ezen hártya magában véve még nem érzékeny a fény behatása iránt, s hogy az legyen, előbb meg egy más folyadékba kell mártani, s  ez az úgynevezett ezüstfürdö. — (Az iblanyos és büzenyes kollódium tehát tulajdonkép csak egyik alkatrészét tartalmazza az érzékeny sónak.) Az ezüstfürdő nem egyéb, mint pokolkő, föloldva lepárolt (destillált) vizben, a pokolkő ugyanis ezüstöt tartalmazó só (tudományos néven : légsavas ezüstéleg). Ha tehát az érzékeny kollódiummal bevont üveglapot e fürdőbe teszszük, a kollódium ibianya és büzenye egyesül a pokolkő ezüstjével és ezzel ezüst iblagot és büzeget, vagyis szoros értelemben vett érzékeny sót  képez, mely turószerü csapadék alakban lepi el az egész üveglapot. Az ezüstfürdő után tehát a lap teljesen érzékeny; s most jő
   b) a kitevés (expositio) a sötét kamrába. Ez a Daguerre eljárásánál leirt módon történik, és a világítás, nemkülönben a kitett lap érzékenysége szerint hosszabb vagy rövidebb ideig tart. (Személyeknél közönségesen 4 — 10 másodperczig.) — Ezután a lapot a világosságtól mág mindig védetten ismét a sötét szobába viszszük s következik
   c) a lappangó kép előhívása. Ez abban áll, hogy a fény által vegyileg szétbontott érzékeny só  alkatrészeit egymástól elkülönítjük. Ily elkülönítő szer volt kezdetben a gubacs-sav (Gallus- Saure), most azonban a, zöld gálicz (Eisen-Vitriol); ezek ugyanis az érzékeny só iblanyával és büzenyével vizben fölolvadó vegyesüléseket képeznek, s igy az ezüst egyedül maradván, az üveglapon átlátszatlan csapadékot képez. De ezen elkülönités, mint már fönnebb emiitők, csak azon helyeken jő létre, melyeken az érzékeny só a fény által szétbontatott (tehát az arczon, kézen, és a többi világos részeken); mig ellenben a sötét helyeken nem történik szétbontás, s igy elkülönítés sem,vagyis az érzékeny só változatlan fehér marad. Magától érthető, hogy a nemleges kép most már látható, vagyis elő van hiva, s azt még csak
 d) állandóvá kell tenni (Fixiren), mi ugy történik, hogy az előhítt képre egy igen erős mérget, ham-kékleget (Cyankalium) öntünk, ez t. i. a fény által szét nem bontott sót föloldja, ugy hogy az üveglap a sötét helyeken teljesen átlátszó lesz. S ekkor már ki lehet a képet a szabad fényre hozni, a nélkül, hogy többé változást szenvedne. — Utólag megemlítjük még, hogy a lapot minden egyes műtét után jól lemossuk tiszta vizzel, hogy az előbbeni folyadékból semmi se maradjon rajta. Végre a meg szárított nemleges képet valami lakkal, vagy arab mézga (gummi arabicum) oldattal leöntjük, hogy igy minden karczolástól ment maradjon. —- Ezek a nemleges képek készítésénél elő forduló munkálatok ; térjünk át most fölosztásunk második részére.

 2) Tevőleges kép.

Ezt, mint már fönnebb emlitettük, a nemleges segélyével készítsük papírra; első munkálat tehát itt is
_ a) a papir érzákenyitése. A fényképészeti papirt félig érzékenyitve szokták árulni, u. i. ez az érzékeny sónak egyik alkatrészét tartalmazza, mely abban áll, hogy a papirt előbb konyhasó oldaton vagy tojás fehérnyén (Albumin) úsztatják, mely utóbbi által egyszersmind némi fényességet kap. Az igy előkészített papirt — pokolkő oldaton mintegy 5 perczig úsztatjuk, mi alatt a pokolkő egyesül a konyhasóval vagy fehérnyével, és a papir rostjaiban érzékeny sót  képez ; 5 percz

126. old.

mulva a papirt kiveszszük és vigyázva megszáritjuk. Most jő
  b) a kitevés a másoló keretbe (Copirrahmen). Ez utóbbi közönséges keret, erős üveglappal és rászorítható háttal. Ha egyszer az érzékeny papirt a nemleges üveglap azon felére, melyen a kollódium- hártya van, ráfektettük, akkor mindkettőt a másoló keretbe szorítjuk ugy, hogy kifelé legyen a nemleges kép, s igy az egészet kiteszszük a napra. A napsugarak a nemleges kép átlátszó helyein áthatván, az alatta levő érzékeny papirt ott megfeketítik, míg a sötét helyeken nem bírván áthatni, itt a papir fehér marad; 8 —12 perez afatt tehát kész a nemleges kép ellentéte, vagyis a tevőleges, melyet még
  c) állandóvá kell tenni, mi itt is abban áll, hogy a papir meg nem feketült részeiről az érzékeny sót oldószer segélyével teljesen eltávolítjuk; ily oldószerül az alkénecs savas szikéleget (unterschwenigsaures Nátron) szoktuk használni. E műtét után a tevőleges képet, melyet mindeddig sötétben kellett kezelni, már ki lehet a világosságra vinni. — Megjegyzendő még, hogy a tevőlegós képet is, mint a nemlegest minden egyes műtét után jól ki kell mosni; továbbá hogy a képeket kitevés után aranysóból készült fürdőbe szokták kis időre tenni, mi által azok szép kékes barna szint kapnak. Utólagos kimosás után a képeket itatóspapir között megszáritjuk, és a használatban levő kemény papírra fölragasztjuk.
Ez a napjainkban leginkább használatban levő papirképeknek készitési módja. Papiron kivül sok más egyébre szoktak fényképészeink képeket készíteni, melyeknek ismertetését azonban mellőzvén, csak néhány ujabb kísérletet akarunk röviden fölemlíteni. Ernyedetlen szorgalmú szakférfiak ugyanis megkisérlék fényképeket előállítani kő-, réz-, aczél- és falapon, hogy igy ezek segélyével a tevőleges képeket, mint bármely más kő-, réz-, aczél- vagy fametszetet, nyomtatni lehessen ; azonban az eredmény még korántsem felel meg igényeinknek, ugy hogy e feladat szerencsés megoldása még kitartó szorgalommal folytatott kísérleteket kivan. Végre lehetetlen a fényképészetnek egy eddig sajnálattal tapasztalt hiányát föl nem említenünk; értem abbeli tökéletlenségét, melynélfogva az eredeti tárgy szineit előtüntetni nem képes. Nem hiányoznak ugyan itt sem több rendbeli kísérleteink, melyek azonban még eddig nem gyümölcsöztek kielégítő eredményt; ámde azért elhamarkodott volna azon ítélet, mintha a föladott kérdés megoldása tul esnék a fényképészet, illetőleg a vegytan hatáskörén, sőt inkább vegyészeink ernyedetlen buzgalma, és kísérleteik eddigi sikere följogósitnak a reményre, hogy e titok elől is, mint már oly sok elől, f Öl fog nemsokára lebbenni a fátyol, és szakférfiaink elégülten fognak fáradozásaikra visszatekinthetni

Fehér Ipoly



KÉPALÁ

Sötét kamara. (Lásd a „Fényképészet" czimü czikket.)

Képek a hazai népéletból: XLIV. Felsőbányai fazekas asszony.

A faddi uj r. kath. templom. (Tolnamegyében.)

Nero császár, mint szinész.

Free Web Hosting