Dictionaries  | Petőfi daguerreotype | Daguerreotype hallmarks | Daguerreotype installations type | History of the daguerreotype conservation  |  Daguerreotype sizes | Glass plate sizes | Visit & other card sizes | Forte | Links | Literature | English menu  | Forum  | Blog | E-mail |

Évszám

Személy, feltaláló

Már az időszámitásunk előtti 5. században ismert volt a Camera Obscura jelenség kínai és görög filozófusok leírásaiból. Persze nyilván előbb is..

16. századtól

A rajzoláshoz használt Camera Obscurát meniszkusz lencse alkalmazásával javítják

1666

Isaac Newton

Demonstrálta, hogy a fény a színek forrása egy prizmával színekre bontotta a fehér fényt és egy másikkal visszaalakította.

1727

Johann Schulze

Felfedezte hogy a salétromsavban oldott ezüst (ezüst-nitrát) fényérzékeny (fény hatására besötétedik).

1758

John Dolland

Az achromatikus lencséket kifejlesztette távcsövekhez, ezek alkalmazása a camera obscura képét is javította

1802

Thomas Wedgwood

Ezüst-nitráttal bevont papírra, bőrre, kerámiára fotogramokat készített de rögzíteni (állítólag) nem tudta és befeketedtek a fényen.

1825

J. Nicephore Niepce

Az első tartós képet készítette (Heliográfia) kamerában, ónötvözet lapon, fehér judeai aszfalt (petroleum származék) mint fényérzékeny anyag 8 órás expozícióval. Ezután levendula olaj és petroleum keverékébe áztatta ahol a fény által meg nem keményített aszfalt leázott az ónról, és így direkt pozitív képet kapott. Különféle hordozókkal próbálkozik így üveglappal is az egyetlen megmaradt darabot egy tudós törte össze a XX szd elején.  Ezüst-kloriddal is próbálkozik, de rögzíteni nem tudja.

1829

L. J. M. Daguerre
J. Nicephore Niepce

Szerződést kötött Niépce-el mely szerint Niépce a feltaláló és ő a tökéletesítő. Együtt kísérletezik ki a physautotípiát. Levendulaolaj alkoholos oldatát polirozott ezüst felületre kenik ez fehéres színben szárad meg rajta, megvilágítás után terpentingőzzel hívják elő ami a fénynemérte helyekről lemossa a réteget és láthatóvá teszi az ezüst felületet. Az eredmény a dagerrotiphoz hasonló látványt nyújt, de kamerában többórás expozíciót igényel. Niépce 1833-ban meghalt és fia Isidore örökli státusát némi módosítással. Daguerre ezután egyedül kísérletezik tovább.

1834

Fox Talbot

Ezüst-kloriddal bevont papírral készít fotogramokat. "Photogenic Drawing" néven Kislexikon

1835

Fox Talbot

A "mousetrap" (egérfogó) kamerákkal negatívokat készít, még mindig ezüst-kloridos papírra. Többek között a híres ablak képét, Lacock Abbey-i  házának folyosóján lévő ablakról augusztusban. Ez az első  ránkmaradt negatívkép.

1837

L. J. M. Daguerre

További önálló kísérletek kidolgozandó egy működő eljárást (Daguerréotype). Ezüst jodiddal érzékenyített ezüstözött rézlap az expozíció után higany gőzével hívták elő. A rögzítés meleg konyhasóoldatban történt. Az eredmény egy egyedi direkt pozitív volt.  Kislexikon

1839

L. J. M. Daguerre

Január 7.-én számol be a sajtó a nyilvánosságnak és Arago a francia akadémiának a Daguerreotype eljárás megszületéséről. Június 15.-én a kormányzat életjáradékban részesítí Daguerre-t és Isidore Niepce-t aki apja, Nicephore örökébe lépett a szerződésben, bár előnytelenebb feltételek között.  (6000/4000 Frank/év) Augusztus 19-én Arago nyilvánosságra hozta a részleteket ( a dagerrotípián kívül, a kutatás melléktermékeként talált két másik eljárást, a heliográfiát és a physautotípiát is nyilvánosságra hozták) és bejelenti, hogy Franciaország a világnak adományozza a találmányt. Azonban még augusztus 14.-én Daguerre szerződést köt egy szabadalmi ügynökkel mely szerint Angliában (a világon egyedül) szabadalmaztatva lesz az eljárása.... További próbálkozása a találmány hasznosítására, hogy mintaképeket küld több uralkodónak. Az orosz cárnak, a bajor és a belga királynak, az osztrák császárnak és Metternichnek és Apponyi Albertnek.  Kislexikon

1839

Fox Talbot

A dagerrotip fetalálásának bejelentésétől nyugtalan lesz, rohanvást mintadarabokat készít és mutat be a Royal Institution-nak és a Royal Society-nak támogatást kérve. Nyilvánosságra hozza a "Photogenic Drawing" technikai leírását. Az eljárásának sokszorosíthatóságára hivatkozva (negatív/pozitív) az egy példányos direkt pozitív dagerrotiphez képest. Nem kap.

1839

Sir John Herschel

Javasolja Talbot-nak a nátrium-tioszulfát használatát fixáláshoz és a "photography", "negative" és "positive" kifejezések használatát.

1839

Hippolyte Bayard

A vesztes eljárás feltalálója amelyik egyesítette a másik kettő néhány hátrányát. Ezüstklorid érzékenyítésű papírját napfényen beexponálta feketére, majd kálium-jodid oldattal preparálta és exponálta a gépben. A fényérte helyeken a kálium-jodid reakcióba lépett a kép ezüstjével és ezüst-jodid keletkezett aminek világosabb színe van. A kész képet eleinte kálium-bromid később a Herscheli javallat nyomán nátrium-tioszulfát oldatban rögzítette. A kép egy példányos direkt pozitív volt és az anyag érzékenysége a másik kettőhöz képest is nagyon alacsony volt: csak tárgyak fényképezésére volt alkalmas. Azért 600 Frank életjáradékot ő is kapott a francia államtól...

1840

Fox Talbot

Fejleszti eljárását, feltalálja a látens kép és előhívás révén működő fotóanyagot, ezüst-jodidos és galluszsavas felvételi anyag készítésével és ennek galluszsavas előhívásával és nátrium-tioszulfátos fixálásával. Ez jelentős érzékenységnövekedést eredményez. Az így készült negatívot ezüst-kloridos papírra másolva készít pozitívképeket. Az átmásolódó papírrostok miatt képei nem olyan részletgazdagok mint a dagerrotipek

1840

Alexandre Becquerel

A Becquerel féle dagerrotip eljárás felfedezése. Lényegében azonos a Daguerre félével csak higanygőzös előhívás helyett erős vörös fénnyel világítják meg a jóddal érzékenyített és exponált lemezt. Ennek hatására az exponált helyeken megnő a redukálódó ezüst mennyisége és  láthatóvá válik a kép. Minősége azonban rosszabb a higanyos módszereknél (meleg/hideg+vákuum) és jellege is más. 

1840

Sir John Herschel
Alexandre Becquerel, Antoine Claudet, stb.

 Ebben az évben kezdik brómgőzzel is érzékenyíteni a dagerrotip lemezt ez kb. 10 -szeres érzékenységnövekedést okoz. 

1840

John Wright

Feltalálja, és Elkington Henry és George szabadalmaztatja a galvanizálásos ezüstözés, kálium-cianid elektrolitos változatát .

1840

Vállas Antal

Elkészíti ez első ismert magyarországi dagerrotipet.
"A Magyar Tudós Társaság 11. Nagy Gyűlésén aug. 29.-én, Vállas Antal rt. a` nemz. casino` Duna felé fekvô teremeiben egybegyûlt társaságnak két, olajozás és égetés nélkül általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott elô; `s az academia` költségein és számára bécsi opticus Plössl által készített daguerréotyppel a` Dunát és kir. várat vette fel, Daguerre` eljárásában ibolyó helyett ibolyófestvényt használván; azonban a` levegônek csekély átlátszósága miatt az így elôállított képen csak a` pesti part mutatkozott teljes fényében. Növekedvén a` ború, s így szerencsésebb próbához nem lehetvén reménység, a` tagok innen az academiai terembe mentek által a` folyó dolgok` folytatására, mellyeknek nagy száma miatt a` kisérlet e` gyülés` folyamata alatt többé nem ismételtethetett."

1841

Fox Talbot

Szabadalmaztatja eljárását "Calotype" néven (később még "Talbotype" nevet is használnak rá) ez egy negativ / pozitív eljárás. A negatív ezüst-jodidos és galluszsavas előhivó anyag, a pozitív meg a "Photogenic Drawing" néven is használt ezüst-klorid érzékenyítésű kimásoló anyag, a sópapír. A szabadalmi korlátok gátolják a terjedését, kivéve az olyan országokat ahol nincs szabadalmi védelem alatt. Pozitív anyaga, sópapír néven, önállóan is karriert futott be, más eljárások másolóanyagaként. Kislexikon

1841

Petzval József

Matematikai módszerekkel konstruálja f:3.7 fényerejű objektívjét amivel a dagerrotip expozíciós idejét 1 perc alá szoríthatják. Daguerre objektívje  f:17-es fényerejű volt, Petzval lencséje kb. 6 blendényivel, azaz 64 szeresen fényerősebb. A bromidos érzékenyítés és a Petzval objektív kb. 10 blendényi javulást hozott együtt...

1842

Sir John Herschel

Cianotípia. Herschel olyan fényérzékeny anyagot keres ami nem nemesfém alapú és feltalálja a vassós eljárásokat. Az egyik változat a berlini kék nevű pigment képalkotó anyagú cianotípia. Készítésekor ferri-ammónium-citrát és vörösvérlúgsó oldatát összekeverték, szűrték és állni hagyták. Ezt követően felkenték a papír felületére többnyire ecsettel. Mikor megszáradt, zöldes színű volt. Negatívról, másolókeretben kontaktoltak rá. A megvilágított részek szürkés-kék színig sötétedtek. A kissé túlmásolt kópiát vízben dolgozták ki. Kislexikon

1842

Sir John Herschel

Argentotípia. A vassós eljárások másik csoportjának tagja ahol a fényérzékeny anyag fény hatására redukálja a  a rétegben lévő nemesfém, többnyire ezüst sókat így a kép nemesfémből alakul ki. Ferri-ammónium-citráttal vagy ferri-ammónium-tartaráttal bevont papírral készítette amit ezüst-nitrát oldatában hívott elő, utána nátriumtioszulfátban fixálta, mosta, szárította. Szépia színű képet ad, másik nevéhez (szépiaeljárás) híven. Szintén Herschel által kitalált változatok még az amfitípia, krizotípia.  Kislexikon

1844

Fox Talbot

"Pencil of Nature" az első nyilvánosan árult könyv fotóillusztrációkkal, beragasztott talbotípiákkal.

1847

Niepce De St. Victor

Albumin kötőanyagú üvegnegatívot készít ami kb. 10 perces expozíciót igényel, vagyis jóval érzéketlenebb a másik két eljárásnál.

1850

Louis-Desire  Blanquart-Evrard

A (tojás) albuminos kötőanyagú, kimásolópapírt találja fel. Ez az anyag sose volt szabadalmaztatva és széleskörűen használták kb. 40 évig
Kislexikon

1851

Frederic Scott Archer

Nedves kollódiumos eljárás. Le Gray kísérletei után az eljárást Frederic Scott Archer dolgozta ki, és publikálta 1851-ben. Az albuminpapírral, mint másolóanyaggal a következő harminc év uralkodó technikája lett.

Tükörüveglapra (plánüveg), melyet előzőleg gondosan zsír- és portalanítottak, kollódiumot (alkohol és éter keverékében oldott kollódiumgyapot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle - főleg jód - sókat oldottak fel. A művelet jellegzetes, nagy gyakorlatot igénylő mozdulattal történt, melynek hatására a folyadék spirálszerű mozgás útján borította be az üveget. Mikor a réteg kissé megszikkadt, érzékenyítették ezüst-nitrát savanyított oldatával. Rögtön (nedvesen) a gépbe helyezték, exponálták, előhívták. A hívás végéig nem volt szabad  megszáradnia, mert elvesztette érzékenységét. Ezért mindig közvetlenül felvétel előtt kellett elkészíteni az anyagot. Előhívásra vas-szulfát, vas-oxalát vagy pirogallol hatóanyagú - savas hívót használtak. Fixálása kálium-cianid, nátrium-, vagy ammóniumtioszulfát oldatában történt. Ezután mosták, szárították. Az expozíciós idő napfényen 10 másodperc körüli volt  Kislexikon

Scott Archer nem szabadalmaztatta eljárását és nyomorban halt meg.

1851

Gustav Le Gray

Viaszpapírnegatív. A talbotípia technikájának módosítása. A változtatás lényege az volt, hogy a papírt még az érzékenyítés  előtt meleg  fémlapon fehér viasszal átitatták. Így a már ismert képminőség javító hatáson kívül, melyet az eredeti módszernél is alkalmaztak, azt is elérték, hogy érzékenyítésnél a vegyszerek nem szívódnak a papírba, hanem annak felületén maradnak, Ezzel az élesség és a tónusok javultak, és a drága ezüstvegyületből is kevesebb kellett. A módszer és különféle változatai az 1850-es évek második feléig voltak használatosak.  Kislexikon

1851

Christofle és Anthony

E két cég (francia és amerikai) elkezdte gyártani a galvanizált dagerrotiplemezeket.

1852

Barreswil, Davanne, Lerebours és Lemercier

Fotolitográfia bitumenes változat. Fotomechanikai sokszorosítóeljárás (síknyomó) Nicephore Niepce dolgozta ki az alapmódszert, sokféleképpen módositottak. Általában kő alapra, fényérzékeny anyagot kentek. Ez lehetett valamely  bitumenfajta vagy kromátkolloid anyag. Ma is használják az eljárást a  sokszorosítógrafikában és ma is e kétféle réteggel. A tónusok visszaadásához szükséges rasztert a (mész)kő érdes felülete adja. A kőlapra negatívot kontaktoltak és éterrel dolgozták ki. Az oldószer a fény nemérte helyekről eltávolította a bitument, ezután a szabaddá vált kőrészeket savval maratták. Az alkalmazott festék a bitumenes részeken tapadt meg, s ezek a (fényérte) helyek nyomtattak.
A kromátkolloldos módszer pionírja Európában Poitevin volt az 1850-es évek közepén. Kálium-bikromátos zselatinrétegeket alkalmazott negatívról kontaktolt és a kidolgozás után savval maratta a kőfelületet. Kislexikon

Publikált egy metódust üveghordozós kollódiumos direktpozitív (mai nevén ambrotípia) készítésére. Herschel ötlete alapján született találmány. Kollódiumos nedves üveglemezt alexponáltak, vagy alulhívtak. Kidolgozására fizikai hívást (vasszulfát), majd káliumcianidos fixírt használtak. Az így készült képet fekete háttér elé helyezték. Ekkor pozitívnak látszott, mivel fedett részei több fényt vertek vissza, mint az üres részeken átlátszó fekete anyag, s így ezek a kép világos részeiként funkcionáltak. Átnézetben természetesen negatív képet láthattak. Az ambrotipet, melynek méretei kezdetben megegyeztek a dagerrotipekével, azokhoz hasonló tokban hozták forgalomba. Az ambrotípia név James Ambrose Cutting 1854 júliusi szabadalmaiból származik amelyek hasonló metódusokról szóltak, bár irodalmi adatok szerint Archer és Peter W. Fry már 1851-ben csinált ilyesfélét sőt F. Horne júliusban publikálta is a módszert. Martin 1853 április 18.-án feketére festett fémlapra is publikált egy metódust ami pedig a ferrotípia előfutára volt. Kislexikon

1853

Wülff & Co.

Pannotípia. Kollódiumos direktpozitív. A pannotípia fekete viaszosvászon hordozóra készült (erről kapta a nevét is). Üveglemezről, savas vízben, átúsztatva vitték át az előhívott réteget. A vászon átnyomódó szerkezetéről ismerhető fel. Kb. 1853-tól volt forgalomban. Ez volt a legolcsóbb (és a legvacakabb kivitelű),  gyakran vándorfényképészek által készített változata a kollódiumkorszak gyorsfényképészeti módszereinek.  Kislexikon

1854

André-Adolphe-Eugéne Disdéri

Kitalálja a vizitkártyát ezzel megindul az első igénytelen tömegtermelés korszaka a fotográfiában. Kislexikon

1855

"Fading Comitee"

Már az első időktől kulcsprobléma volt az akkor használt kimásolópapírokon lévő fényképeknek fakulása. (Ezek 1841-től a sópapír, 1850- től az albuminpapír)  Az egyre jobban elterjedt fényképezésen kívül ezek a produktumok a könyvkiadásban is szerepet játszottak a Pencil of Nature óta. Még karikatúrák, gúnyversek is jelentek meg a korabeli sajtóban e közismert problémáról. 1855 tavaszán  a londoni Photographic Society (a későbbi Royal Photographic Society) egy bizottságot hozott létre, Roger Fenton elnöklésével a probléma megoldási lehetőségeinek vizsgálatára. Albert herceg, Viktória királynő férje, aki fotógyűjtő is volt, s így érdekelt a dologban 50 fontot adott a költségeikre, ami akkor szép summának számított. E bizottság jelentése ami a The Photographic Journal 1855 nov.-i számában jelent meg, a képek megfelelő fixálását (friss fixáló használatát, mivel a nem eléggé friss fixírben sav és káros kénszármazékok vannak), a képek kellő mosását (a fixírmaradványok eltávolítása céljából) és tartósító hatású aranyszínezését javasolta. Megemlítette a ragasztásra használt anyagok problémáit (savasodásra hajlamos keményítő pl.). Javasolta továbbá, hogy a kész képeket védjék a levegő kéntartalmától (főleg Londonban, mert már ott akkor is igen magas volt) és a nedvesség károsító hatásaitól. 

1855

Alphonse Davanne és Jules Girard

A két francia szakember is kimerítő tudományos vizsgálatokat végzett ezügyben és az ugyanebben az évben publikált tanulmányukban is a friss rögzítőoldat fontosságát hangsúlyozták.

1855

T. F. Hardwich

A "Fading Comitee" kémikus tagja ez évben megjelent könyvében, az általa végzett fény- és peroxidtesztről és egyéb vizsgálatokról is beszámol

1855

John Waterhouse

Az első alkálikus aranyszínező feltalálása (amit a fixír előtt és nem benne alkalmaztak) több aranyat választott ki az ezüstszemcse felületén, jobban segítve a kép megmaradását. A korabeli szakirodalomban az albuminpapír bíbor tónusú barnáig történő színezését javasolták. A korai időkben általában savas, ("sel d'or" néven emlegetett) aranyszínezőt használtak a fixírrel keverve, és ez olyan bomlási folyamatokat indukált a nátriumtioszulfátban ami szinte kimoshatatlan kénszármazékokat eredményezett a fotópapírban és ez sikeresen ellensúlyozta az ilyen aranyszínezés amúgy sem kellő intenzitású konzerváló hatását. Kislexikon

1855

Alphonse Louis Poitevin

Fénnyomás. Mások találmányainak felhasználásával dolgozta ki az első, ezen az elven működő fotómechanikai-sokszorosítóeljárást (síknyomó). Ezt később többen tökéletesítették (Pl.: E. Edwards -  Heliotype 1867., J. Albert - albertotypia 1868., J. Husnik 1869. stb.). Fényérzékeny rétege a bikromátos (kálium-, nátrium-, ammónium-) zselatin, melyet üveglemezre öntenek, és magas hőmérsékleten szárítanak (40-60 C^o). E szárítás következtében a réteg megráncosodik és ez a finom textura raszterként működve a későbbi nyomtatásnál tónusos képek készítését teszi lehetővé. A megszáradt  lemezre negatívról kontaktmásolatot készítenek, majd hideg vízzel dolgozzák ki. A víz a fény hatására megcserződő rétegbe nem tud behatolni, a fény nem érte részekbe viszont igen, ezért, ha nedves állapotában zsíros nyomdafestéket viszünk rá, az csak az exponált részekben tapad meg.  Kislexikon

1855

Alphonse Louis Poitevin

Pigmentnyomás. Festékes zselatinnal bevont papírt (pigmentpapír) bikromátos oldatokkal (kálium-, nátrium-, ammónium-) fényérzékenyítenek. Szárítják, majd negatívot kontaktolnak rá. A fényérte helyeken a zselatin cserződik és vízoldhatatlanná válik. Ezután cserzett zselatinnal bevont (ún. átviteli) papírra ragasztják oly módon, hogy mindkét papírt megnedvesítve, réteges oldalukkal összepréselik és megszárítják azokat. Meleg vízben hívják elő. Csak a cserzetlenül maradt részek oldódnak ki (festékkel együtt). Mivel a réteg papír felőli oldaláig (a benne lévő festék miatt) nem jut a cserződéshez elegendő fény, vízbe jutva leázik a zselatin fólia hordozópapírjáról. A vízben így az eredeti papír lehúzhatóvá válik, és a képet már az új, átviteli papírra ragadva hívhatjuk elő. Az így készített kép oldalfordított lesz. Kislexikon

1855

Niepce de Saint-Victor

Heliogravür (héliographique). Fotomechanikai sokszorosítóeljárás (mélynyomó). Számos változata volt hasonló neveken. Réz, vagy acéllapra öntött fényérzékeny aszfalt (Judeai) vagy kromátkolloidrétegre (pozitív) képet másolnak. A tónusok átvitele céljából az aquatinta módszerével raszterozzák: még a fényérzékeny réteg felvitele előtt a fémlemezt ún. porzószekrényben finom aszfalt, gyanta vagy enyvporral vonják be, majd óvatosan melegítve ráolvasztják, hogy hozzátapadjon. Megvilágítása után következett a fényérzékeny anyag kidolgozása (a fény nemérte helyekről való kimosása). Maró folyadékba helyezve az így fedetlenül maradt területeken a fémalap maratása útján keletkező nyomóformáról, festékkel nyomtatva jön létre. 1852-ben Talbot készített hasonló módon nyomatot fémlap segítségével, melyet kálium-bikromátos enyv oldatával érzékenyített. Maratásához eleinte platina-kloridot, később vas-kloridot használt. Photoglyphnek nevezte.
Kislexikon

1856

Hamilton Smith

Ferrotípia. Nedves kollódiumos direktpozitív gyorsfényképészeti eljárás. A szabadalmat 1856 feb. 19.-én, 14300-as számon jegyezték be, Hamilton Smith-től, az Ohio-i, Kenton College professzorától. Ekkor még melainotype néven, majd az egyik konkurens lemezgyártótól kapta a ferrotípia nevet, ehhez képest arrafelé csak tintype néven ismerik. Kislexikon

1858

Poitevin és Pouncy

Guminyomás. Kromátkolloidos nemeseljárás. Jól enyvezett papírt festékes gumiarábikummal vontak be, és bikromátos (kálium-, nátrium-, ammónium-) oldatában érzékenyítik. Hideg vízben hívják, exponálás után. Mivel egy réteg nem képes a teljes tónusskálát visszaadni, újra be kell vonni, érzékenyíteni, pontos illesztéssel újra exponálni, előhívni. Ezt addig  ismételni, míg megfelelőnek találják az eredményt. Az egyes rétegek festéktartalma és expozíciója különböző. Ugyanezen az elven többszínű, sőt színkivonat negatívok segítségével valódi színes képet is készíthettek. Kislexikon

1859

René Prudent Patrice Dagron

junius 21-i dátummal szabadalmaztatja találmányát, a mikrofilmet, felhasználva a nedves kollódiumos eljárás kiváló felbontóképességét. Kitalálja a  Stanhope nevű eszközt ami egy egyszerű használati- vagy dísztárgy amibe egy mikrofényképet helyeznek és azt egy nagyítóként funkcionáló kristályon keresztül nézhetik.